7.rész 3/3

 Fáj! Nagyon fáááj! A mellkasom!Nem kapok levegőt! Nem kapok...!

A kis szoba sötét volt, melynek kényelmes ágyán, pihe-puha párnák között felébredtem. Az ágy az ablak alatt volt, melynek függönyei között egy halovány csíkban szűrődött csak be a hold ezüst fénye.

Azt hiszem rémálmom volt! És mintha az álmomban különös képeket láttam volna a barátaimról. De most már biztonságban vagyok. Itthon az ágyamban távol minden őrültségtől, minden rejtvénytől, minden veszekedéstől, minden ijesztő háztól és legfőképpen minden idióta elmebeteg fazontól, akik úgy tűnik újonnan az álmaimban kísértenek.

Csak ez a fojtogató érzés ne lenne, amire ébredtem. Olyan mintha egy hatalmas ecetes kőszikra lenne rajtam.Mintha agyon akarna nyomni! Ahh...mozdulni sem bírok.

Oldalra fordítottam a fejem és akkor...És akkor egy olyan dolgot véltem felismerni, ami korábban meg sem fordult volna soha, SOHA! a fejemben. Egy srác feküdt, nos félig az ágyon félig mellettem. Az arca csak egy centire volt az enyémtől. Talán még annyira se.

Ó, de cuki ahogy alszik!~ 
Nem! Hé, Rastin! Kislány ide figyu! Egy idegen srác fekszik rajtad, nem mondhatsz olyanokat, hogy cuki!!

Lassan már azt is megértettem, hogy miért fáztam. Hát nem éppen rendes ruha volt rajtam, csak egy póló és a bugyim! A srácon meg! Nos nem láttam sótétben, de tapintásból érzékelve talán egy izom póló lehetett fölül és alul rendes nadrág volt rajta. mentségemre szóljon, hogy nem tipi-tapiztam le csak a lábammal éreztem, hogy az ő lábát végig fedi valami és takaró híján gondolom csak nadrág lehetett.

Kiszabadítottam az egyik kezem alóla egy megütögettem a pofiját. -Hé, Napsugaram! Gyerünk cukorfalat kelj fel! -És ekkor még nem  is hittem volna, hogy ez a nyálas szöveg egyszer befog válni, de lássatok csodát, azok a gyönyörű smaragd zöld szemek egyszer csak kinyíltak és éberen meredtek rám. Nem is akárhogy. Volt valami azokban a gyönyörű szemekben. Valami amitől a frász kerülgetett. Édes mosolyra húzta ajkait, de egy másodpercen belül abból és valami más lett. Alig láttam a sötétben, de talán egy gonosz vigyor lehetett. Megpróbáltam valahogy kimászni alóla, de ő szorosan tartott. Sőt! Mostmár egész testével rajtam volt.
-Kifoglak belezni, cica! -súgta a fülembe. Nekem meg nem is kellett több. Sikítani kezdtem és vergődni alatta. Szabadulni akartam, de nem ment.
-Ne! Ne! Ne! Eressz! -Egy könnycsepp gurult végig az arcomon, amit ő felfogott az ujjaival. Ekkor a szemébe néztem. -Kérlek! Engedj el! -a hangom megremegett.
-Nem! -válaszolt egyszerűen. Láthatóan nagyon jól szórakozott.
-De miért nem?
-Mert nincs kedvem.
-Mi az, hogy nincs kedved?! Eressz! Most azonnal! -a hangom már kissé hisztérikus volt.
-Jól van! -végül elengedett. Azonnal az ajtóhoz szaladtam, ami persze zárva volt. A srác felé fordultam és pontosan ekkor egy kulcsot dobott felém. Kaptam is az alkalmon és a sötétben kitapintottam a kulcslyukat és sikerült az ajtót is kinyitnom.
A folyosón világos volt. Alig láttam valamit. de mindegy volt, egyszerűen csak elakartam szaladni. Még az a csomó hülyesége sem érdekelt, hogy odakint ilyen veszély meg olyan veszély leselkedik rám, miért idebent vele nem vagyok veszélyben?
-És ha most lelépsz, akkor a barátaidat ki menti majd meg? -Na erre már muszáj volt vissza fordulnom.-Ohó! látom ez már érdekel!
-Mit csináltál velük?
-Egyenlőre még semmit. Csak rajtad áll, hogy mi lesz a sorsuk.
-Mit akarsz mégis, mit csináljak?
-Szórakoztass!
-Szórakoztassalak? Mégis hogy?
-Azt észre vettem, hogy az ilyen fiú-lány kapcsolatokban elég lassú vagy, de hogy értsd csináld azt, amit az ikrek azzal a Superman koppintással vagy éppen azt mint a két teázós öregember.

Megpróbáltam felidézni, hogy álmomban mit is csináltak. De várjunk csak! Akkor most tényleg nem álom volt és az a sok őrült dolog tényleg megtörtént? Hű! Erre nem számítottam!

-De, hogy kellene csinálnom? Alig egy pillanatra láttam őket. -Kétségbe voltam esve. Igaza van tényleg elég lassú vagyok az ilyen dolgokban.
-Először is gyere ide! -tárta ki felém a karjait. Szorosan magához ölelt, szinte már levegőt sem kaptam.
-Hé ez fáj! -Ütögettem meg egy kicsit a hátát, mire engedett a szorításból. Újra a szemébe néztem. Már egyáltalán nem nézett ki annyira vészjóslóan. Sőt! Mintha egy ártatlan fiú szemébe néztem volna.
-Sajnálom! -És újra magához ölelt. Sírt. És valamilyen oknál fogva én is sírni kezdtem.
-Hé, mi van veled?
-Csak maradjunk még így egy kicsit.

 Én is magamhoz szorítottam. Mi mást tehettem volna? Fogalmam sem volt mit tegyek vagy mit mondjak. Aztán mégis megpróbálkoztam egy egyszerű kérdéssel, de mielőtt sikerült volna feltennem a szoba ajtaja egy csattanással kinyílt és Henrik lépett be rajta. -Asion!! (ésön) -kiáltotta. -Ereszd el Rastin-t!

És hirtelen minden megváltozott. A sírós fiú aki annyira kapaszkodott belém, most megváltozott. Egy kést szegezett a torkomnak.
-Kényszeríts!

Nem tudom mi késztetett rá. Talán csak a pillanat hevének köszönhetem, de valami oknál fogva megmarkoltam a kés pengéjét.

-Rastin! -Henriknek kétségbeesett volt a hangja.
-Hee? Te tényleg nem tudod, hogy mit csinálsz igaz? Ha a kés valódi lett volna most a pengét a véred festené vörösre. -súgta a fülembe Asion, hogy Henrik nehogy meghallja.
-Szórakozni akarsz Henrikkel?
-Igen! A kedvemért játszanád egy kicsit? A jobb zsebemben van vörös festék kend be vele a tenyered a nyakad és a ruhád miközben "próbálsz menekülni".

Ezt a feladatot egy kicsit komplikáltnak éreztem, de sikerült megcsinálnom. A helyzetet Henrik is segítette, aki közénk ugrott és úgy próbált meg kiszabadítani. Így olyan volt a jelenet, mintha az ő hibájából szabdalt volna fel a kés. (Mert rángatta Asion kezét és így a többit értitek.)

-Rastin! Mit csináltam? Asion!
Henrik és Asion az ágyra kerültek. Asion volt alul. Henrik az egyik kezével Asion kést tartókezét fogta le a másik kezével pedig a száját fogta be. Asion arcán egy röpke pillanatig átfutott a meglepettség, de végül saját hasznára fordította a helyzetet.

-Ahhaj! -Pihentette Jay az állat a fejemen. Fogalmam sincs hogyan és mikor került mögém. A lényeg, hogy ott volt. -Ezek már megint balhéznak?
-Ahha. Úgy néz ki elég jól elvannak. Henriket még sosem láttam ilyen boldognak.
-Én pedig Asion-t nem. Soha! Kizárt volt, hogy eddig bármikor ennyire élvezte volna az ellenfele társaságát.
-Jó barátok lettek.
-Az már igaz.
-Egyébként Jay...
-Hmm?
-Hol is vagyunk pontosan? Ki is ez az Asion?
-Ehh! Asion az uncsi tesónk vagy valami olyasmi. Sosem értettem anyám miket magyarázott a rokonainkról. És még mindig a háznak az egyik szobájában vagyunk.
-És mi van azzal aki a leveleket küldte?
-Az Asion volt.
-Ezt nem értem.
-Eredetileg csak be akartunk csapni az első levéllel habár amit mi írtunk az egy szerelmes levél volt egy titkos hódolótól, de aztán azt a levelet kicserélték a rejtvényekre és Jade-el utána akartunk járni, de tudtuk , hogy a többiek is jönni fognak.
-Ezért kellett Roy? Hogy felbontsa a csapatot és így simán eltitkolhatjátok Asion létezését?
-Igen. De sajna nem sikerült és most az az idegesítő postás a baráti körünkbe tartozik. Jó fej meg minden de néha annyit nyávog és panaszkodik hogy az már idegesítő.
-Akkor az ötletetek balul sült el. Végül Roy itt maradt, a a többiek segítettek nyomozni és Asionnal is találkoztunk.
-Azért ez mégsem olyan rossz. Csak mi öten ismerjük a titkot és ez remélem így is marad.
-Ahha.
-Rastin, ez most célzás volt! Ugye nem szólsz a többieknek?
-Ja! Nem.
-Helyes!
-Lehet még egy kérdésem? Amiket láttam azok...
-Valósak voltak csak azt akartuk, hogy álomnak tűnjön.
-De a felbukkanó és eltűnő ajtók meg a szellemek és....
-Nem kell tudnod.
-Ó! Oké.
-És hova sikerült bezárnod a többieket?
-Bezárni? Ó, nem nem! Dehogy is! Só szincs ilyenről!
-Só szincs?
-Ne kötözködj!
-Igenis!
-Lássuk csak. A bátyám megunt ezt az egész "rejtsük el Asion-t nehogy meglássák a többiek" dolgot így most otthon alszik. Roy és Crayon teát szürcsölnek a ház előtt a fűben és a csillagokat bámulják. Komolyan mint két szerelmes pár. Jadery rátalált élete szerelmére- akit a rózsaszín szobában láttál. És Russell...Őt meg felkereste egy modell ügynökség szóval ő most éppen teszi a dolgát.
-Akkor innen az a kép, amin Crayon kiakadt?
-Igen.
-Hűű! Nem lehet, hogy egyszerűbb dolgotok lett volna ha megmondjátok, hogy csak az unokatesótok szórakozik? Akkor senkit sem érdekeltek volna a levelek.
-Kivéve persze téged.
-Kivéve engem. És akkor most a többiek is élhetnének a tudat nélkül, hogy az unokatesótok veletek van.
-Igaz. Várj! Megesküdtél, hogy nem árulod el!
-Gondolj bele. Jadery és az ujja kontra Jade. Szerinted?
-Basszus! Hát, de legalább nem én.
Ja értem! Szóval Jay arra ment, hogy ne neki kelljen szembe néznie Jadery ujjával. Okos.

-Szóval? -Szembe fordultam Jay-el. -Hogyan szedjük szét a friss házas párt?
Jay értetlenül nézett. -Ez tetszik Rass! Ilyen sem hallottam még  a szádból. egyébként lenne egy ötletem. -A fiúk felé fordult. -Hé Asion, Henrik ide figyu! -Megcsókolt. Most komolyan miért jó ez a pasiknak, hogy folyton csókolgatnak?
-JAY!! -Kiáltotta a házas pár. És..asszem' ennyi. Ezek után mind haza mentünk és Asion eltűnt. Csak úgy megjegyezném, hogy hogy a kávézóban bújt el. És gyakran be is tért hozzánk látogató ként. De a többiek túlságosan elvoltak foglalva a a fényképező gépben maradt képpel amit csak véletlenül csináltam.
Jadery pedig megváltozott. nem fenyegetett meg senkit sem az ujjával. Normális esetben ez jó lenne, de nála ez nem normális. Olyan színesen díszítette ki a kávézót, hogy Asion egyik kijelentése szerint: Akármikor belépek ebbe a kávézóba kedvem támad szivárvány hányni.

 Az a bizonyos kép:

Rii-chan hozzá szól:  Kedves olvasóim. A nyáron ez volt az utolsó rész. Mivel mindjárt itt a suli (sajnos) ezért nem lesznek most újabb részek feltöltve. Köszi, hogy eddig velem tartottatok és elolvastátok. Előre láthatőlag a következő rész a Halloween (vagy hogy kell helyesen írni) lesz a következő részben. Akkor majd egy kicsit jobban megismerhetitek az általam kreált Jadery pasiját. Csak annyit róla, hogy a már jól ismert Handy lesz az más néven és lesz keze. A többit majd egy hónap múlva Sziasztok ;Đ